Egy újabb közös pont a magyar és török gasztronómiában: heréből készült ételek. És, hogy mikor eszméltem erre rá? Pünkösd vasárnap, mikor Veresegyházán az ország egyik (szerintem) legjobb éttermében kakashere pörköltet eszegettünk az UNESCO Török Nemzeti Bizottságának elnökével.
Zöld és fehér ételek, tűz fölött ugrálás… nem, nem valami elvetemült fradi szurkolói buliba csöppentünk, hanem a törökök ünnepelnek!
Kézműves sör..nem egy olyan gasztronómiai kategória, amiről első körben Törökország jutna eszembe.
Egy tavaszi tisztítókúra kellős közepén, mikor már minden sejtem és gondolatom kizöldült a spenótos-algás turmixoktól és ezerféleképpen variált zöldséges ételektől, egy törökországi fesztiválról szóló beszámolóra bukkantam, ami meg is hozta az ihletet újabb blogbejegyzésemhez.
Nagyjából ez a frappáns mondat hangozhat el egy török anyuka szájából, mikor a gyereke bejelenti, hogy vega vagy vegán lesz. Mert hogy igenis léteznek vegák ott is, ahol a kebap és a köfte (török fasírt) az úr.
Az olívaolajról, mint a török gasztronómia egyik legfontosabb alapanyagáról már régóta szerettem volna írni, de igazán csak az elmúlt napokban olvasott cikkek adtak hozzá ihletet.
Hát igen.. ízlések és pofonok! Valaki tisztán, valaki tejszínűen, valaki dalolva, valaki beszélve, valaki sajttal, valaki hallal… valahogy így vannak a törökök a rakıivással.
2009-ben, miután végeztem az egyetemen, Eskişehir városban töltöttem 2 hónapot szakmai gyakornokként egy magánnyelviskolában. Egyik nap az iskolaigazgató meghívta magához az összes külföldi dolgozót vacsorára.
Tarhana és tarhonya.. vajon mennyi köze van annak a két ételnek egymáshoz, melyeket ez a két hasonló szó takar?
A Yaşasın szó szerinti jelentése “éljen”, ami a törökök mindennapi szóhasználatában is gyakran előfordul, ha például valamilyen örömteli esemény történik velük.
