Elindultak Mekkába a muszlim hívők – az életükben egyszer kötelező – zarándoklatra, török barátaim sorra mosolygó báránykákat posztolnak ki facebookon, miközben vagy vidéki házukban sajátkezűleg vágják le az állatokat vagy a nagyvárosokban bérvágásra fizetnek be. De hogy mi történik tulajdonképpen és mi ennek a gasztronómiai vonatkozása?
Mikor nyáron Máltán voltam nyaralni, sokat gondolkoztam, hogy a leginkább keserű történelmi emlékeken kívül van-e még más, lehetőleg gasztronómiai kapocs ami a máltaiakat a törökökhöz köti?
Füge. Nem tudom eldönteni, hogy szép-e ez a szó. Ugyanakkor minden bizonnyal szebb mint az angol fig, de számomra a török incir (indzsir) szót nem tudja lekörözni. De minek is beszélek magáról a szóról, mikor kimondatlanul, némán is ez a második legszebb gyümölcs a gránátalma után. Szerintem:)
Ti mikor ettetek utoljára egy igazán finom Esterházy-tortát vagy képviselő fánkot? És macaront vagy paleo sütit? Fogadjunk, hogy az utóbbiakra inkább vissza tudtok emlékezni.
Gondoltam, kezdem egy történelmi bevezetéssel ezt a posztot, hogy hány száz évvel ezelőtt és hogyan került hozzánk a török paradicsom néven is ismert padlizsán, de inkább belevágok a közepébe és megosztom veletek azt a számomra meglehetősen meglepő tényt, hogy a fiú padlizsán finomabb, mint a lány padlizsán!
Sajtok, olívabogyó, zöldségek, omlettek, marhából készült kolbász, lekvár, méz, tejszín, török tea és kávé, napsütés, baráti beszélgetések, sirályok hangja a magasban.
Mikor a főzőkurzuson a tanítványaim meglátják, hogy hány kiló cukrot és/vagy tejszínt fogunk használni 1-1 török édességhez, rendszerint felmerül a kérdés, hogy ekkora kalóriabevitel mellett hogyan maradnak a törökök vékonyak?
Felmerülhetne a kérdés, hogy miért is szentelek egy bejegyzést pont a böjt havának, mikor egy gasztroblog pont hogy az evésről kéne, hogy szóljon.
Egy újabb közös pont a magyar és török gasztronómiában: heréből készült ételek. És, hogy mikor eszméltem erre rá? Pünkösd vasárnap, mikor Veresegyházán az ország egyik (szerintem) legjobb éttermében kakashere pörköltet eszegettünk az UNESCO Török Nemzeti Bizottságának elnökével.
A múlt héten egy franciaországi nemzetközi szemináriumon az egyik vacsora során arról beszélgettünk egy spanyol kollégával, hogy milyen különleges élmény lehet, amikor a világ számos tájáról érkező zsidó vallású ember egy olyan nyelven találja meg a közös hangot, mely a világ egyik országának sem a hivatalos nyelve, nem gondoltam, hogy ez a gondolatmenet adja majd az ihletet a következő blogbejegyzésemhez.
