Gránátalma, csirke, dió, fahéj! Micsoda illatok és ízek! Savanykás és édes, roppanó és szétomló, a friss gránátalma magok pedig mint a kis drágakövek csillognak a tányérunkon!
Karácsonyfa, csillogó-villogó díszek a nagyvárosok utcáin, Télapó és új év. A törökök többsége számára nem igazán tiszta, hogy mi a különbség a karácsony és az új évi ünnep között, számos család muszlim létére fát állít, sőt az elvetemültebbek még karácsonyi dalokat is hallgatnak. 🙂
Egy héttel karácsony előtt már bizonyára mindenki ünnepi lázban ég, írja a méteres bevásárlólistákat, rója a piacokat. Miközben válogatunk az ezerszínű zöldségek és gyümölcsök között, sajnos manapság elsétálunk az egyik legsokoldalúbb és legegészségesebb gyümölcs, a birsalma mellett.
Törökországot mindig is színessége és a benne található különösen nagy ellentétek miatt szerettem. Emlékszem, az első dolog, amit megfogalmaztam vele kapcsolatban, hogy milyen fantasztikus, amikor egy ország egyszerre tud ennyire modern lenni és ugyanakkor megőrizni a szokásait is.
Döner kebap, tantuni, lahmacun… Három szendvics melyből az első már meghódította a világot, de gyanítom, hogy a többi is elnyeri hamarosan méltó helyét a street food világában.
Tudtátok, hogy a világ legrégebbi desszertje Törökországban nemzeti eledel? Nem? Hát akkor vagy pattanjatok fel a következő gépre és irány Isztambul egy kóstolóra, vagy próbáljátok meg elkészíteni magatok otthon!
Az édesség és a desszert szavak, bátran állíthatom, hogy mindenki számára szinonimái a boldogságnak és az élvezetnek, főleg, hogy már napjainkban a megannyi mindenmentes, mégis finom sütemények azokat is megmentik az édesség nélkülözésétől, akik valamilyen egészségügyi okból nem élvezhetik bármelyik sarki cukrászda kínálatát.
Gondoltam, kezdem egy történelmi bevezetéssel ezt a posztot, hogy hány száz évvel ezelőtt és hogyan került hozzánk a török paradicsom néven is ismert padlizsán, de inkább belevágok a közepébe és megosztom veletek azt a számomra meglehetősen meglepő tényt, hogy a fiú padlizsán finomabb, mint a lány padlizsán!
Bár sajnos az EB maradék meccsein már nem kiabálhatjuk torkunk szakadtából, hogy hajrá magyarok, de azért mégiscsak HAJRÁ MAGYAROK, VAN EGY CSAPATUNK! 🙂
A múlt héten egy franciaországi nemzetközi szemináriumon az egyik vacsora során arról beszélgettünk egy spanyol kollégával, hogy milyen különleges élmény lehet, amikor a világ számos tájáról érkező zsidó vallású ember egy olyan nyelven találja meg a közös hangot, mely a világ egyik országának sem a hivatalos nyelve, nem gondoltam, hogy ez a gondolatmenet adja majd az ihletet a következő blogbejegyzésemhez.
