Antepfıstığı, pisztácia, pistacia vera…

Bár az előző blogbejegyzést kéne folytatnom – melyben a fő ételtípusokat mutatom be -, most mégis teszek egy kis kitérőt, ugyanis muszáj beszámolnom a hétvégi élményeimről! Az elmúlt három napban ugyanis Gaziantep városa mutatkozott be a török kulturális központban, és erre a programra több mester is érkezett egyenesen Törökországból.

Gaziantep városa, mely a szíriai határnál fekszik, Törökország egyik gasztronómiai fellegvára. Itt ehetjük a legjobb kebabokat, a legcsodásabban fűszerezett húsételeket, és nem utolsósorban minden valamirevaló baklavakészítő mester maga vagy felmenői is egészen biztos, hogy gaziantepi származásúak. A török édességek egyik fő hozzávalója is erről a városról kapta a nevét. A pisztácia, azaz antepfıstığı (antep fisztii) szó szerint azt jelenti, hogy antepi mogyoró. Azért erről a városról nevezték el, mert Törökországban itt alapították az első pisztácia feldolgozó üzemeket, és innen terjesztették el az egész országban, majd tovább külföldre. A fő termővidék azonban Şanlıurfa városához köthető.

Ahogy említettem, a pisztáciát rengeteg fajta ételhez felhasználják, de most én elsősorban két édességet emelnék ki, ami a város helyi jellegzetessége.

Az egyik a baklava. Az a baklava, ami bár édes, mégsem émelyítő és mely az itthon kapható legtöbb, ízetlen baklavával szemben csodás zamatú, hiszen már-már több benne a pisztácia, mint a tészta. Budapestre Törökország egyik legjobb baklavakészítő családjának kikiáltott Çelebioğulları (Cselebiooullari) cég képviselői látogattak el, és mit ne mondjak, ők valóban megmutatták, mi is az igazi baklava. Ha kóstolót nem is tudok belőle adni, de az alábbi kép szerintem magáért beszél.

A másik jellemző helyi pisztáciás édesség pedig a katmer, amit jómagam is megpróbáltam elkészíteni, több-kevesebb sikerrel. Mehmet usta (vagyis mester), aki már 35 éve nyújtja és tölti a katmertésztát, édesapjától Zekeriya ustától tanulta a mesterséget. Célja, hogy az egész világ megismerje ezt a finomságot. Bejárta már egész Európát és Amerikát is, számos gasztronómiai és kulturális fesztiválon pörgette a tésztát, mégis megható szerénységgel mesélt mesterségéről és mindenkihez volt egy kedves szava, mosolya. Az alább látható videón engem is a szárnyai alá vett és egy gyorstalpalón én is próbára tehettem magam.

A katmer tésztájához sót, lisztet és vizet kell összegyúrni, kis gombócokra szaggatni és hűtőben egy napon át állni hagyni. Ezután beolajozott kézzel, olajos asztalon vagy nyújtódeszkán, először a tenyerünkkel kicsit ki kell lapogatni, majd nyújtódeszkával nagyjából a kétszeresére nyújtani. Ezután jön a trükk, ugyanis két kézzel meg kell fogni a tésztát és egy (sok gyakorlást igénylő) körkörös mozdulattal kell felkapni és megint leteríteni, amitől mindig nyúlik egy kicsit. Ezt annyiszor kell megcsinálni, hogy egészen papírvékonyságúra nyúljon a tészta. Ezt követően töltelékként Gaziantepben készített sűrű tejszínt tesznek bele (mivel itthon ilyen, szinte tejföl sűrűségű tejszín nincs, ezért hosszan főtt tejbergrízt használtunk). Erre kerül rá a cukor és bőségesen az őrölt pisztácia. Ezután a tésztát négybe hajtják és megsütik. Nekünk sajnos nem állt rendelkezésünkre épített kemence, ezért maradt a villanysütő, amiben kb 10 perc alatt készre sült az édesség és még egy kis pisztáciával megszórva azonnal fogyasztható is volt! Mennyei!!!

Bár még az első, általam szervezett gasztro túrán túl sem vagyok, arra már ígéretet tettem, hogy egy hasonló tematikus utat egész biztosan szervezek Gaziantepbe a közeljövőben, nagy sajnálatomra az utazási irodák ajánlataiból kimarad ez a rendkívül gazdag kulturális örökséggel rendelkező város. Mi sem lehetne erre jobb alkalom, mint a legközelebb jövő év szeptemberében megrendezésre kerülő pisztácia fesztivál! A mesterek tárt karokkal várnak minket, már csak egy repülőjegy hiányzik és bár lehet, hogy pár kilóval nehezebben, mégis széles mosollyal térünk majd haza!