Gasztrosztorik
Sportos nyár! – török nassolnivalók meccsnézéshez
Bár sajnos az EB maradék meccsein már nem kiabálhatjuk torkunk szakadtából, hogy hajrá magyarok, de azért mégiscsak HAJRÁ MAGYAROK, VAN EGY CSAPATUNK! 🙂
2016.06.27.
Bár sajnos az EB maradék meccsein már nem kiabálhatjuk torkunk szakadtából, hogy hajrá magyarok, de azért mégiscsak HAJRÁ MAGYAROK, VAN EGY CSAPATUNK! 🙂
2016 májusában az ankarai Gazi Egyetem és az eskişehiri Osmangazi Egyetem kutatói jártak Magyarországon egy kutatási projekt keretében. A projektet az UNESCO Törökországi Bizottsága is támogatja, így a bizottság elnöke, Prof. Dr. M. Öcal Oğuz is 2 napra hazánkba látogatott. A projekt hátteréről, a tradicionális és modern gasztronómiai szokásokról és kedvenc ételeiről beszélgettünk.
Mikor a főzőkurzuson a tanítványaim meglátják, hogy hány kiló cukrot és/vagy tejszínt fogunk használni 1-1 török édességhez, rendszerint felmerül a kérdés, hogy ekkora kalóriabevitel mellett hogyan maradnak a törökök vékonyak?
Felmerülhetne a kérdés, hogy miért is szentelek egy bejegyzést pont a böjt havának, mikor egy gasztroblog pont hogy az evésről kéne, hogy szóljon.
Egy újabb közös pont a magyar és török gasztronómiában: heréből készült ételek. És, hogy mikor eszméltem erre rá? Pünkösd vasárnap, mikor Veresegyházán az ország egyik (szerintem) legjobb éttermében kakashere pörköltet eszegettünk az UNESCO Török Nemzeti Bizottságának elnökével.
Bizonyára emlékeztek arra, hogy néhány hónapja egy teljes bejegyzést szenteltem a çiğ köftének, mely eredetileg egy nyers marhahúsból készült étel, ma azonban inkább csak a vegán verziójával találkozunk, melynek alapanyaga a finomszemű bulgur.
A múlt héten egy franciaországi nemzetközi szemináriumon az egyik vacsora során arról beszélgettünk egy spanyol kollégával, hogy milyen különleges élmény lehet, amikor a világ számos tájáról érkező zsidó vallású ember egy olyan nyelven találja meg a közös hangot, mely a világ egyik országának sem a hivatalos nyelve, nem gondoltam, hogy ez a gondolatmenet adja majd az ihletet a következő blogbejegyzésemhez.
Zöld és fehér ételek, tűz fölött ugrálás… nem, nem valami elvetemült fradi szurkolói buliba csöppentünk, hanem a törökök ünnepelnek!
Kézműves sör..nem egy olyan gasztronómiai kategória, amiről első körben Törökország jutna eszembe.
Az elmúlt napokban egy fantasztikus könyvbe vagyok egészen belefeledkezve. Váncsa István “Lakoma” című könyvéről van szó, melyben a görög, török, ciprusi, libanoni, egyiptomi, marokkói, tunéziai és máltai konyhák fantasztikus színességét tárja elénk.