
Drágakövek és aranyrögök a tányérunkon
Gránátalma, csirke, dió, fahéj! Micsoda illatok és ízek! Savanykás és édes, roppanó és szétomló, a friss gránátalma magok pedig mint a kis drágakövek csillognak a tányérunkon!

Gránátalma, csirke, dió, fahéj! Micsoda illatok és ízek! Savanykás és édes, roppanó és szétomló, a friss gránátalma magok pedig mint a kis drágakövek csillognak a tányérunkon!

Ezeken a -20 fokos napokon az ember nem vágyik másra, mint hogy egy bögre forró teával üljön a kandalló mellett és még csak véletlenül se kelljen kimozdulni, akármennyire is barátságosnak is tűnik a ragyogó napsütés.

Karácsonyfa, csillogó-villogó díszek a nagyvárosok utcáin, Télapó és új év. A törökök többsége számára nem igazán tiszta, hogy mi a különbség a karácsony és az új évi ünnep között, számos család muszlim létére fát állít, sőt az elvetemültebbek még karácsonyi dalokat is hallgatnak. 🙂

Egy héttel karácsony előtt már bizonyára mindenki ünnepi lázban ég, írja a méteres bevásárlólistákat, rója a piacokat. Miközben válogatunk az ezerszínű zöldségek és gyümölcsök között, sajnos manapság elsétálunk az egyik legsokoldalúbb és legegészségesebb gyümölcs, a birsalma mellett.

Tudtátok, hogy Szulejmán külön konyhát építtetett a Topkapi Palotában, ahol kizárólag édességek, legfőképpen több tucat fajta helva készült?

Boza. Egy ősrégi ital, melynek története több ezer évvel ezelőttre, Mezopotámiába vezethető vissza és melynek megítélése legalább annyira megosztó volt, mint anno a kávéé, hiszen egyszer betiltották, egyszer nagy kedvenccé vált.

Törökországot mindig is színessége és a benne található különösen nagy ellentétek miatt szerettem. Emlékszem, az első dolog, amit megfogalmaztam vele kapcsolatban, hogy milyen fantasztikus, amikor egy ország egyszerre tud ennyire modern lenni és ugyanakkor megőrizni a szokásait is.

Döner kebap, tantuni, lahmacun… Három szendvics melyből az első már meghódította a világot, de gyanítom, hogy a többi is elnyeri hamarosan méltó helyét a street food világában.

Az előző bejegyzésemből megtudhattátok, hogy milyen szerepet játszottak a török kávéházak az Oszmán Birodalom társadalmi életében és említésre került az igazi török fekete leves is, az a parázson készülő kávé, mely zaccot hagy a csésze alján és e zaccból az idősebb generációk még jósolni is tudnak.

Az őszi szürke hétköznapokon egyre inkább visszahúzódunk a már megszokott, otthonos bárjainkba vagy a gombamódra szaporodó újhullámos kávézókba, ahol teljesen abszurdnak tűnő eszközökkel főzik, áztatják, szűrik és még ki tudja mit csinálnak a kávénkkal.