Akármilyen gazdag is Törökország street food választéka, sajnos itthon ebből mi csak a dönerrel találkozhattunk és általában annak sem a legjobb változatával.. De jelentem van alternatíva!
A tél kellős közepén, mikor már rég elmúlt a karácsony, sőt, az azt követő diétán is túl vagyunk, de messze még a tavasz, a nyári utazások meg pláne…
Az elmúlt hetek pulyka-hal-bejgli-lencse-malac túladagolása után évkezdő posztként valami könnyed témát szerettem volna eredetileg választani…
Bármerre is jártok Törökországban, még a mai napig számos helyen láttok gurulós kis kocsikat, melyekről finomabbnál finomabb csemegék kacsintgatnak rátok.
Az év első interjúját egy olyan amerikai fiatalemberrel készítettem, aki immár szerves részévé vált az isztambuli gasztrokultúrának. Ansel Mullins 15 éve él Isztambulban, először kezdte egy bloggal, melyben beszámolt legjobb isztambuli gasztroélményeiről, majd a blog szépen lassan kinőtte magát egy egész vállalkozássá, melynek fő célja, hogy olyan kiemelkedő konyhakultúrával rendelkező városokat mutasson be Isztambul mellett, mint Athén, Barcelona, Rio de Janeiro vagy Tokió.
Ezeken a -20 fokos napokon az ember nem vágyik másra, mint hogy egy bögre forró teával üljön a kandalló mellett és még csak véletlenül se kelljen kimozdulni, akármennyire is barátságosnak is tűnik a ragyogó napsütés.
Karácsonyfa, csillogó-villogó díszek a nagyvárosok utcáin, Télapó és új év. A törökök többsége számára nem igazán tiszta, hogy mi a különbség a karácsony és az új évi ünnep között, számos család muszlim létére fát állít, sőt az elvetemültebbek még karácsonyi dalokat is hallgatnak. 🙂
Döner kebap, tantuni, lahmacun… Három szendvics melyből az első már meghódította a világot, de gyanítom, hogy a többi is elnyeri hamarosan méltó helyét a street food világában.
Mióta 2005-ben első alkalommal Törökországban jártam, azóta ámulok és bámulok, hogy bár első ránézésre meglehetősen különbözőnek tűnnek a magyarok és a törökök, mégis a kis részletekben mennyi hasonlóság fedezhető fel. Az újabb bejegyzésemhez cikkeket olvasva tettem egy újabb felfedezést és azt hiszem, most már tényleg el kell fogadnom azt, hogy mi testvérnépek vagyunk, ahogy azt a törökök állítják. 🙂
2009-ben, miután végeztem az egyetemen, Eskişehir városban töltöttem 2 hónapot szakmai gyakornokként egy magánnyelviskolában. Egyik nap az iskolaigazgató meghívta magához az összes külföldi dolgozót vacsorára.
