Megkezdődött a Ramadán, a muszlimok egy hónapig tartó böjtje. Múlt évben írtam róla, hogy bár napközben a muszlim hívők nagy része igyekszik betartani a böjt előírásait és nem eszik, nem iszik, ahogy lemegy a nap, olyan különleges ételek kerülnek az asztalra, melyeket az év más szakában nem vagy csak elvétve készítenek.
Egyik ilyen jellegzetes étel a güllaç, melyet hatalmas mennyiségben készítenek ez alatt a hónap alatt a cukrászdák és a háziasszonyok is.
Életemben először én is elkészítettem ezt a desszertet, mely garantálom, hogy a világ egyik legegyszerűbben összedobható édessége!
A 15. század közepéig a török népcsoportok körében rendkívül elterjedt volt a kukoricakeményítőből és vízből készített yufka, melyet nem sütöttek, hanem a napon szárították addig, amíg a papírvékony tészta törékenyre keményedett. Ha enni akartak belőle édes tejet forraltak, belemártották, ami ettől megpuhult. Idővel a tejet rózsavízzel kezdték el ízesíteni, aminek következtében “güllü aş”-ként vagyis rózsás ételként kezdték el emlegetni ezt az édességet és mely kifejezésből alakult ki az évszázadok alatt a “güllaç” név.
Ez a desszert, ha minden igaz, 1489-ben tűnt fel először az oszmán szerájban. A legenda szerint mikor a szeráj szolgálói Kastamonu városában jártak, egy Ali Usta nevű mester nem tudta őket mással kínálni mint száraz yufkával. Hogy ízletesebbek legyenek a yufkák, cukros tejbe mártotta őket. Annyira megszerették a szerájbeliek, hogy Ali Ustát a Konstantinápolyba vitették és megtették az édességekért felelős főmesternek. Ekkor már a napon való szárítás helyett kifejezetten yufkasütésre alkalmas lapos, felforrósított fém felületen sütötték százszámra a güllaçhoz használatos speciális yufkatésztát. Ha minden igaz a szultánoknak is kedvence lett, annyira, hogy még Szulejmán szultán gyermekei körülmetélésének ünnepén is ezt szolgálták fel.
Jól mutatja mai népszerűségét is, hogy évente csak Törökországban 250 tonnát készítenek belőle. Mivel egy yufkalap kb. 30 grammos, ez azt jelenti, hogy évente kb 8.330.000 készül belőle!
Én a tradicionális rózsavizes változatot készítettem, de az oszmán korban számos ízesítési változata létezett: pézsmát használtak az illatosításra, kaymakot (sűrű török tejszínt), hogy még gazdagabbá krémesebbé tegyék.
Ramadánkor azért is lett az legnépszerűbb édesség, mivel a baklavafélék annyira édesek és sziruposak, hogy megterhelik a böjt alatt érzékenyebbé vált gyomrot, míg ez a tejes édesség könnyű és kímélő, akár a késő esti órákban is fogyasztható, nem terheli meg a gyomrot.
Hozzávalók:
1 csomag güllaç yufka (török élelmiszerboltokban ált. 250 grammos kiszerelés kapható)
1,2 liter tej
1 vizespohárnyi cukor
1 ek rózsavíz (indiai, kínai és török boltokban is beszerezhető)
2 marék dió
2 marék pisztácia
Forrósítsuk fel a tejet a cukorral, majd mikor levettük a lángról, keverjük hozzá a rózsavizet. Öntsük a tejet egy nagy, kerek, magas tálba. Fogjuk a yufkatésztákat egyesével és mártsuk vagy forgassuk bele a széleit a tejbe, hajtsuk félbe és tegyük egy négyszögletes edény aljára. Ha a felét belehajtogattuk, daráljuk le együtt a diót és pisztáciát és szórjuk meg a nedves yufkát a darálék nagy részével. Ezután hajtogassuk rá a többi yufkát. A végén merőkanállal locsoljuk rá a maradék tejet, úgy hogy mindenhova egyenlően jusson. Ha langyosra hűlt, tegyük be hűtőbe és hagyjuk még pihenni 1 órát. Tálaláskor vágjuk kockákra és szórjuk meg a tetejét is darált dióval, pisztáciával és gránátalma magokkal.
És itt egy videó is segítségként:
Jó étvágyat! 🙂