Nektek mi az az egyetlen íz, ami bármikor a nyarat juttatja eszetekbe? Nekem egész biztosan a görögdinnye! A gyümölcs, amit az én anyukám frissen sült meleg kenyérrel majszolt gyerekkorában két kézzel, ami a forró nyári napokon szinte vérré válik, úgy szippantja be a szervezetem az édes nedűt és amit a törökök friss, fehér sajttal párosítanak, a magyarok és törökök nagy kedvence egyaránt!
Egy gyümölcs, melynek története egybefonódik már a fáraók időszakával. Tutanhamon sírjából ugyanis kerültek elő görögdinnye magok, sőt Líbiában is találtak 5000 éves magokat. De vajon minek tettek egy sírhelyre görögdinnyét? Állítólag az egyiptomiak úgy gondolták, hogy a fáraóknak hosszú utat kell megtennie, mielőtt a túlvilágra érnek, ehhez pedig folyadékra van szükségük, amit tökéletesen biztosít a görögdinnye húsa (annak ellenére, hogy az akkoriban ismert vad görögdinnye még közel sem volt ennyire lédús és finom, mint amit ma ismerünk). Egy, a National Geographic-nak dolgozó újságíró még az 1920-as években is azt tapasztalta, hogy a hosszú eltarthatósága miatt rendkívül nagyra értékelik ezt a gyümölcsöt Szudánban, rengeteget tárolnak belőle a száraz időszakra nagy folyadéktartalma miatt.
Nem volt azonban mindig ilyen ízletes ez a gyümölcs. Eredeti, vad változatában még rengeteg mag volt, héja sokkal jobban megvastagodott, a húsos rész egész kicsi és sárgás színű volt.
És hogy honnan származik a nemesített változat? Egyes kutatók szerint Afrikából a mediterrán országokon keresztül került Európába, mások szerint viszont valószínűbb, hogy Közép-Ázsiából származik. Már állítólag Dzsingisz kán is ezzel az óriás gyümölccsel frissítette magát a 13. században és meg volt róla győződve, hogy a legnagyobb görögdinnyék Szamarkand környékén teremnek. Innen, Közép-Ázsiából juthatott el türk népek közvetítésével Anatóliába, majd onnan a Balkánra és hozzánk is. Takáts Sándor, a 19-20. század fordulóján élt történész is írt arról a “Rajzok a török világból” című könyvében, hogy a magyarokra mekkora hatással volt nem csak az akkori török divat, kézművesség, de a mezőgazdasági termények széles választéka is. Rengeteg új zöldség és gyümölcs érkezett a törökök által elfoglalt magyar területekre. Hozták a magokat Oszmán Birodalom-beli börtönökből hazatért magyar rabok, ajándékozták őket budai pasák is környezetüknek. Takáts azt is említi, hogy miután a görögdinnye termesztése elterjedt Magyarországon, annak szürete még nagyobb ünnep volt, mint a szőlőszüret és állítólag isteni bor is készült belőle! Ti ittatok már görögdinnye bort? Ha igen, kérlek, írjátok meg hogyan készül vagy hol szerezhető be napjainkban!
A bor színe pedig egyre szebb lett, a végén már igazi vörösborra is hasonlíthatott, ugyanis a nemesítésnek köszönhetően, minek során arra törekedtek, hogy minél édesebb legyen a gyümölcs húsa, a színe is egyre pirosabbá változott, ami annak köszönhető, hogy az édességét befolyásoló génje összeköttetésben van a színét befolyásoló génnel, így minél édesebb lett, a színe is annál pirosabbá változott.
Ahogy egyre élvezhetőbbé vált fogyasztása, úgy lett népszerű a szultáni szerájban is. Külön rendelet szólt arról, hogy Szulejmán asztalára csak a Dardanellákhoz közeli Lapseki településről beszerzett görögdinnye kerülhet. Sőt értékét mutatja, hogy Rüsztem pasa, Szulejmán nagyvezíre egy alkalommal egy óriási dinnyét ajándékozott a Német-római Birodalom konstantinápolyi követének, aki be is számolt erről követi jelentésében.
Anatóliában ennek a csodás gyümölcsnek, mely manapság már köznép számára is elérhető finomság, számos fajtáját termesztik napjainkban is. Nem is kis mennyiségben, hiszen Törökország Kína után a világ második(!) legnagyobb görögdinnye-termesztője, évi közel 4 millió tonnányi termésével.
Ebből pedig a forró nyarairól is híres Adana és környéke közel 800.000 tonnát ad, nem is csoda, hogy ebben az évben is megrendezték a Görögdinnye Fesztivált, ahol ebből a gyümölcsből készült ételekkel és italokkal, népzenei koncertekkel, dinnye-evő és dinnye-emelő versenyekkel várták a látogatókat.
Már a híres 17. századi utazó Evliya Çelebi is megemlékezett arról, hogy az Oszmán Birodalomnak 16 kiemelkedő dinnyetermesztő vidéke volt. Napjainkban is Törökország számos régiójában termesztenek dinnyét és minden egyes régióhoz kötődő fajtának megvannak a sajátosságai. Bursában (a nyugati parton) sárgabelű dinnye a legnépszerűbb, Rodostó környékén a sötétzöld csíkos, melynek bele annyira harsogós és lédús, hogy épp csak végig kell húzni rajta a kést és szinte magától szétesik.Olyan mintha egy kész sorbet-t rejtene a gyümölcs belseje. Gediz környékén, a Égei tengerhez közel labdaformájú, egységes sötétzöld színű fajták nőnek, melyeknek korallvörös színű a húsuk. Ezek a nyár hírhozói, ugyanis koraérésű fajta, így amint kikerülnek a piacok standjaira, tudhatjuk, hogy visszavonhatatlanul megérkezett a nyár! Az Adana környéki fajta alaca (aladzsa) néven ismert, finoman márványozott mintájú a héja és többsége a közel-keleti országokban végzi, melyek nagy felvevői a török dinnyeexportnak. Végül pedig nem szabad megfelejtkezni a szír határhoz közel fekvő Diyarbakır környékén termesztett hosszúkás, tigriscsíkos fajtáról sem, melyek a Tigris folyó mentén nőnek óriásira.
Akármivel esszük is, legyen az meleg kenyér, friss fehér sajt, együk két kézzel, turmixoljuk le limonádénak vagy smoothienak, mindenhogy isteni!
A törökök ráadásul nem pazarolnak, felhasználják a héját is, mégpedig nem másra, mint hogy lekvárt főzzenek belőle. Hamarosan én is letesztelek néhány receptet és a következő posztban be is számolok róla!
(Forrás: Pinterest)