Török húsmentes gasztrohónap Budapesten – interjú az ihletadó Steiner Kristóffal

Néhány hónappal ezelőtt átálltam a pult másik oldalára és kivételesen nem én tartottam főzőkurzust, hanem én tanultam, nem is akárkitől, Steiner Kristóftól, a vegán életmód itthoni nagykövetétől! A lelkesedés és vidámság, amivel a workshopot tartotta, szerintem mindenkire pár perc alatt átragadt és ezt a jó kedvet csak fokozták azok az egyszerűen elkészíthető, mégis fantasztikus ízbombák, amiket főztünk, sütöttünk, kóstoltunk! Természetesen nem bírtam megállni, hogy rá ne kérdezzek, miért adott török nevet a kutyájának (alább találjátok a választ), majd pillanatok alatt fény derült arra, hogy Kristóf számtalanszor járt már Törökországban és nagy rajongója az országnak! Kristóf adta az ihletet ahhoz, hogy utánajárjak, mi is a helyzet vega és vegán téren Törökországban? Mennyire népszerű táplálkozási irányzatok ezek, illetve ha csak a tradicionális török gasztronómiát nézzük, mennyire megoldható a húsmentes étkezés? És ahogy egyre jobban beleástam magam a témába, elhatároztam, hogy bemutatom itthon, a török konyha az általános vélekedéssel ellentétben rendkívül sokszínű és kreatív a zöldségek felhasználása terén. Végül annyi ötlet gyűlt össze, hogy egy egész hónapnyi programsorozat kerekedett belőle, melynek részleteit a bejegyzés alján találjátok, de most jöjjön egy mini- interjú Kristóffal, a húsmentes török hónap ihletőjével az ő törökországi kapcsolatairól:

Nagy népszerűségnek örvendő kiskutyád, Özge török nevet visel! Ha minden igaz, a névadás arra a korszakra vezethető vissza, amikor rajongani kezdtél Törökországért! Hogyan indult ez a nagy szerelem?

Bármily infantilisan hangzik, Tarkan, a híres török énekes volt az első inspirációm: tizenévesen imádtam a zenéjét, a stílusát. A második “löketet” Ferzan Özpetek olasz-török rendező “Törökfürdő” c. filmje adta, amelybe teljesen belebolondultam. Végül az első törökországi utazásom Bodrumba pecsételte meg a szerelmet, ami azóta is tart. Özge egyébként úgy kapta a nevét, hogy volt egy török baráti társaságunk Magyarországon, még a 2000-es évek elején, és az egyik srácot, aki jó haverom volt, Özgének hívták – bár tény, hogy főként női név Törökországban, azért pasik is viselik, így aztán úgy voltam vele: egy kutyának se derogálhat.

Én személy szerint nem hiszek a nemzetekhez kötött gasztronómiában, hiszen a határok változnak, az ételek pedig egy állandóságot jelentenek a különböző régiókban. A török és az izraeli konyha, az arab országok gasztronómiája, mint rendkívül színesek és változatosak és sok közös jegyet hordoznak. Vannak olyan török ételek, amiket otthon is szívesen elkészítesz vagy esetleg olyan általad megálmodott receptek, amiket török ételek ihlettek?

Való igaz, hogy a török-görög-libanoni-izraeli-palesztin konyha nagyon hasonló finomságokat vonultat fel, ráadásul sokaknak meggyőződése, hogy a kulináris találmányok csakis a sajátjai. Én nem ilyen vagyok: ahelyett, hogy nacionalitáshoz kötném a fogásokat, lenyűgözve tanulmányozom az egyes régiókban készült, nüansznyi eltéréseket: mitől lesz a libanoni humusz habosabb, mint a görög, a török és az izraeli töltött szőlőlevél fűszerezése miben tér el, vagy épp mik azok a fogások, amelyek szakasztott egyformák a határ mindkét oldalán. Rengeteg meze fogást készítek – csak úgy magunknak, és a tel avivi lakáséttermünk számára is – amelyeket az utazásaim inspiráltak.

Vegetáriánusként szerintem könnyen el lehet boldogulni a törököknél a rengeteg isteni mezével és zöldséges főételekkel, de annyi tejterméket fogyasztanak, amit nehéz kikerülni! Szerinted miért lehet az, hogy Izraelben rendkívül gazdag a vegán kínálat, de Törökországban ez még nem annyira népszerű?

Senki sem tudja, hogyan lett Tel Aviv tíz év alatt vegán paradicsom: a lakosok közel 20%-a vegetáriánus, és közel 10% vegán, egy ilyen közegben pedig már nem is annyira az éttermek diktálják a kínálatot, hanem a fogyasztók igényei. Azt hiszem, ha Törökországban (és máshol a világban) erős igény lenne a növényi alapú étkezésre, a “vegán bumm” épp olyan gyors és látványos lenne, mint Tel Avivban volt.

Közel tízszer jártál Törökországban! Mit ajánlanál nekünk, hova kell elmennünk és mit kell megkóstolnunk mindenképpen?

A kedvenc kis falum, ahol a madár sem jár Gümüslük, egy tengerparti kis község, ahol egy szikla orom tetején, a falu szélén várja a vendégeket a Limon étterem – igazi kis kulináris ékszerdoboz, különösen naplementekor feledhetetlen élmény.

kristof

És természetesen az interjú nem lehetne teljes egy recept nélkül! Ha már a blogom szimbóluma/névadója a gránátalma, íme az egyik kedvenc saláta-receptem Kristóftól: kinoasaláta gránátalmamagokkal, pisztáciával

Ha pedig megjött a kedvetek a vega/vegán finomságokhoz, várlak titeket  szeretettel a júniusi húsmentes programsorozatom állomásain!

 Június 18. délelőtt

vendégszakácsként török vegán étel készítése a Pancs – gasztroplaccon

Június 18. délután

török vegán főzőkurzus a chefparade cooking school / főzőiskolaban

Június 24.

török húsmentes reggeli a Nar Gourmet lakásétteremben

Június 25.

török vegán workshop a Pancs – gasztroplaccon

Június 27-30.

török vegán heti menü a Kozmosz Vegán Étteremben

Június 30.

török vegán vacsoraest a Kozmosz Vegán Étteremben

Részletekért kövessétek a Nar Gourmet facebook oldalát!

 

(forrás: www.facebook.com/steinerkristofoldala)