Isztambul ázsiai oldala méltatlanul elhanyagolt a turisták körében, pedig minden negyede egy-egy kis ékszerdoboz, mely megannyi meglepetést rejt magában. Üsküdar és Kadiköy bár két egymás mellett fekvő kerület, mégis abszolút ellentétei egymásnak. Míg az előbbiben inkább vallásos, konzervatív családok élnek és a kerület hangulata is sokkal békésebb, az arra vágyóknak igazi lelki feltöltődés néhány itt töltött nap, addig utóbbi Isztambul új bohém- és gasztronegyede. Néhány évvel ezelőtt még egy unalmas kerület volt, azonban az elmúlt években gombamódra szaporodnak a szórakozóhelyek, a bárok, a jobbnál jobb éttermek és kávézók. Ezek köré, illetve a már évtizedek óta itt működő néhány híres cukrászda és gourmet bolt köré szervezve egy teljes napot szenteltem az immár kedvenc kerületemmé vált Kadiköynek.
Reggelinket a tengerpart közelében, egy reggelizőhely kis teraszán töltöttük el, ugyanis végre az idő is kedvünkre tett és gyönyörű napsütéssel töltött fel minket energiával, hogy bírjuk az egész napos sétát. Miután az előző két nap már kipróbáltuk a tradicionális, ezernyi ízből és színből álló török reggelit, úgy gondoltuk, hogy itt az ideje új ízeket is kipróbálni. Így esett a választásunk a kuymakra, illetve a çılbır nevű ételre. Előbbi a puliszka török megfelelője. Vajat kell hozzá olvasztani, majd rászórni kukoricalisztet és mikor elkezd barnulni, lassan hideg vizet és sót adagolni hozzá. A végén tehén- vagy kecsketejből készült sajtot kevernek bele (a Fekete-tengeri régióban például olyan fonott sajtot, mint a szlovákok Korbaçık sajtja), így lesz ennek az egyszerű és nem túlfűszerezett, de annál finomabb ételnek egy jópofa nyúlós állaga. A çılbır tulajdonképpen a magyar buggyantott tojás megfelelője, annyi csavarral, hogy a tojást joghurtágyon tálalják, pirospaprikás olvasztott vajjal leöntve.
A bőséges reggeli után, ha már ennyire kegyes volt velünk az idő, tettünk egy nagy sétát a tengerparton, mielőtt még bevettük volna magunkat a kadiköyi piac sűrűjébe. Ez a sétány az egyik kedvenc helyem Isztambulban! Ha nem látnánk a túlparton az Aya Sofia és a Kék Mecset égnek ágaskodó minaretjeit, talán el sem hinném, hogy tényleg egy közel 20 milliós nagyvárosban sétálok. A part mentén végig gyönyörűen gondozott park zöldell, mellette külön sáv a futóknak, a bicikliseknek és a gyalogosoknak. Messze az autók zajától, ez a csak a hullámoktól és a sirályoktól hangos sétány a béke szigete az isztambuli nagy káoszban. Szerintem ezek a kis mentsvárak teszik egyelőre még élhetővé ezt a várost.
A hosszú sétánk után elértünk a kikötőbe, majd innen első utunk abba a régesrégi édességboltba vezetett, ahol az oszmán idők szinte összes tradicionális édessége megtalálható, a cukorkáktól a lokumon keresztül a tejalapú édességekig mint például a keşkül vagy a cukorsziruposakig, mint a şekerpare. De nem feledkezhetünk meg a kestane şekeriről sem, mely a Bursa városa mellett található Uludağ hegyen termesztett, majd megfőzött és cukros serbetbe áztatott gesztenyedesszert. Ebben a boltban csak a szemünket legeltettük a sok finomságon, ugyanis várt ránk a Baylan cukrászda, melynek ez a kadiköyi üzlete 1961-ben nyitotta meg kapuit és azóta szolgálják fel, a mára már védjgyükké vált Kup griye-t, mely nem más, mint vanília és karamell fagyi, mézes mandula ledarálva, karamellszósz és tejszínhab mennyei keveréke. Az édességekből sosem elég, még hátra volt a 18. században alapított cukorkabolt is, melynek első tulajdonosa közvetlenül a szultán számára készítette a finomabbnál finomabb akide nevű cukorkát, mely az oszmán kor legnépszerűbb édessége volt.
Ezután jöhetett a kadiköyi piac, mely egyébként is mindig tömött, de ez a nap még különlegesebb hangulatú volt, ugyanis az esti Galatasaray-Fenerbahçe meccsre váró szurkolók már délben elfoglalták helyüket az éttermek teraszain és már akkor sem szomjasan énekelték telitorokból az indulókat és közben megállás nélkül ették a mezék végeláthatatlan sorát rakival leöblítve. Miután magunkhoz tértünk az első sokkból és hozzászoktunk az elképesztő hangzavarhoz, lassan ránk is kezdett átragadni a jóhangulat! Így jártuk végig a piacon egymás mellett sorakozó gourmet boltokat. De nem akármilyen kínálattal rendelkeznek ezek az üzletek, alapszemléletüket érdemes lenne eltanulnunk török testvéreinktől. Náluk egy gourmet bolt vagy delikát üzlet nem attól különleges és nem attól gazdag a kínálata, mert a világ minden részéről beszerzett portékákat sorakoztat a polcain, hanem attól, mert az a fantasztikusan gazdag kínálat csak és kizárólag török áruból áll össze. Az ország legkülönbözőbb régióinak sajtjai, felvágottjai és olívabogyói sorakoznak a hűtőpultokban arra várva, hogy végigkóstoljuk őket. És valóban itt nem néznek furán az emberre, ha bármit megkóstolna vásárlás előtt, sőt szinte kötelező is, hiszen egyébként hogyan tudnánk választani a többszáz finomság közül, nem de? 🙂
Az egyik boltban volt szerencsénk végignézni, hogyan készül az içli köfte, azaz a töltött köfte. Ez tulajdonképpen finomra darált bulgurköntösbe burkolt fűszeres darált hús, melyet aztán sütőben sütnek meg. Mennyei finom! De nem hagyhattuk ki a midye dolmasıt sem, ami töltött kagylót jelent, vagyis a főtt kagylóhús fűszeres pilavval összekeverve, visszatöltve a kagylóhéjba.
Ezután egy mézes miniboltban pihentünk meg, melynek belsőépítészeti designja teljesen elvarázsolt engem! Egy néhány négyzetméteres picike kis üzletről van szó, de minden szögletén visszaköszönt a kaptárak formája. Árulnak lépesmézet, mézet kimérve, mézes teát és mézes joghurtot is. Mi is leültünk az egyetlen kis asztalkához az üzlet előtt és elszürcsöltük édes teánkat, mielőtt továbbsétáltunk volna a piacon. Végigjártunk számos fűszerest, teafüvest, gyógynövényest, majd megpihentünk egy 1920 óta működő csöppnyi kávézóban egy hamisíthatatlan török kávé társaságában. Mivel napközben csak nassolgattunk itt-ott, így korán eljött a vacsora ideje. Isztambul egyik leghíresebb éttermébe vezetett az utunk, a Çiya Sofrasıba, mely tradicionális ételeivel és a város legfinomabb kebabjaival várja az éhesen érkezőket. Itt megkóstoltuk a mumbar dolmasıt, vagyis darálthúsos, fűszeres pilávval töltött báránybelet, és a töltött szárított zöldségeket is (melyet a főzőkurzusomon is el fogunk készíteni:) )
Túránk végén nem maradt más, minthogy levezetésként elsétáljunk Kadiköy legjobb fagyisához, ahol megkóstoltuk az igazi gaziantepi pisztáciából készült fagyit.
Következő reggel pedig, színes, illatos emlékkel, valamint egy-egy simittel felszerelkezve hazaindultunk, azzal az elhatározással, hogy gasztronómiai kalandozásainkat folytatnunk kell! (Még az is elképzelhető, hogy hamarosan Kapadokyában! 🙂 )