Ahol a csirke nem hús, de van vegán-barát város vegán fesztivállal

“Dehogy, ebben az ételben nincs hús.. csak csirkével készült! Ja, hogy vegetáriánus vagy?! Kiszedegetjük belőle a húsdarabokat, semmi gond!.. Ja hogy, nem csak szimplán diétázol, hogy formába gyere, hanem meggyőződésből nem eszel húst?? Nem értem…”

Ez egy mindennapos jelenet volt még a 2000-es évek elején a törökországi éttermek többségében. (Azt persze fontos megjegyezni, hogy törökül az et, vagyis hús szót csak vöröshúsokra használják, szárnyasokra nem.)  Egy olyan országban volt ez jellemző, ahol ezerszer kreatívabban dolgozzák fel a zöldségeket a tradicionális anatóliai vagy akár mediterrán régiókban, mint sok más ország a világban. Hogy mennyire nehéz vegának vagy vegánnak lenni Törökországban, ez máig vita tárgya… Van aki szerint lehetetlen vagy legalábbis frusztráló, mert az éttermekben úgy néznek az emberre, ha kifejezetten vega ételt kér, mint egy földönkívülire. Ugyanakkor ha bemegyünk egy esnaf lokantasiba, ami nagyjából a magyarországi házias kifőzdéknek felel meg, onnan vegaként is biztos jóllakottan távozunk, hisz a levesekből, ún. olívaolajos zöldséges ételekből, előételekből és salátákból, biztosan össze tudunk válogatni egy komplett menüt is akár, anélkül, hogy külön hangsúlyoznunk kéne, hogy mi vegetáriánusok vagyunk.

Nem mondom, hogy akkora vegaforradalom söpörne végig az országon, mint pl Tel Avivban, ahol már a lakosság közel harmada vega vagy vegán, de azt bizton állíthatom, hogy elkezdődött valami. Törökországban egyelőre több ember tartja fontosnak, hogy olyan termékeket használjon, melyeket nem teszteltek állatokon, vagy olyan ruhákat hordjon, melyhez nem használtak állati eredetű alapanyagot, mint azt, hogy kizárólag növényi alapú étkezésre térjen át. Ugyanakkor megalakult a Vegánok és Vegetáriánusok Egyesülete és még számos olyan állatvédő szervezet, mely ezeket a táplálkozási, illetve életmódokat támogatja, egyre több étterem ajánl kifejezetten vegáknak vagy vegánoknak szánt ételeket, beindult a hús és tejtermék helyettesítő termékek importja, illetve törökországi gyártása, bevezették az Európai Vegetáriánus Védjegy használatát, nemrég bejelentették, hogy a világon elsőként Törökországban kezdte meg működését egy teljesen a vegán értékeknek megfelelő textilkészítő üzem és ami a leghihetetlenebb, hogy nem csak vegán fesztivált szerveznek évente egyszer a nyugat-törökországi Didim városában, de Barcelona után hivatalosan ők lettek a világ második vegán-barát városa!!! Hihetetlenek! Ha egyszer ott beindul valami, ők nem játszanak kicsiben :))

Természetesen nem utolsó sorban motiváló tényező volt a visszaeső turizmus fellendítése is a tengerparti városban, de a vegán-barát önkormányzat képviselőinek nyilatkozatai alapján tényleg komolyan gondolják a vegán étrend, sőt a veganizmus alapvető értékeinek bemutatását és népszerűsítését. Áprilisban első alkalommal rendezték meg a Vegetáriánus és Vegán Fesztivált, melyen kapásból több mint 300 standon mutatták be a kiállítók termékeiket (tartós élelmiszerek, frissen főtt ételek, nyers alapanyagok és egyéb vegán termékek: textilek, kozmetikumok, lakberendezési tárgyak, stb.) A város lakossága nagy lelkesedéssel vett részt a fesztiválon, rengeteg külföldi és belföldi turistát is vonzott az esemény, a standokon bemutatásra kerültek a régió tradicionális húsmentes ételei, valamint a húsos ételek vega és vegán változatai, a helyi éttermek pedig szintén speciális menükkel készültek a fesztivál idejére. A standok kínálatát számos főző és kézműves workshop, veganizmusról szóló előadások és jógaórák egészítették ki.

A fesztivál promo videóját alább nézhetitek meg:

 Mindemellett pedig a fiatalok közt egyre többen tartanak igényt a húsmentes éttermi kínálatra, így Isztambulban és a nyugat-törökországi nagyvárosokban gomba módra szaporodnak a vega és vegán éttermek, illetve a régóta működő vendéglátóhelyek is számos új növényi alapú fogást vesznek fel étlapjukra.

Ilyen például az isztambuli Community Kitchen, melynek tulajdonosa fejébe vette, hogy a nemzetközi vegán fogások mellett a tradicionális török ételek is, mint a lahmacun (darált húsos török pizza), Iskender kebap (vékonyra szelt marhahús pidével paradicsomszósszal és fokhagymás joghurttal) vagy az ayran (sós joghurtital) vegán verzióját is elkészíti. Ezeket mind le is fotózza, sőt sokszor recepteket is közzétesz facebook oldalán. Állítólag barna rizsből isteni vegán ayran készíthető, ezt muszáj lesz nekem is kipróbálnom 🙂

És ha már a recepteknél tartunk, elindult a vegansef.com oldal is (sajnos csak török nyelven) ahol érdekes cikkeket és rengeteg vegán receptet találhatnak az érdeklődők.

Azt hiszem érdemes néha tőlünk keletre lévő barátainkra figyelni!

Ennek örömére gyertek el ti is a Nar Gourmet török húsmentes hónapjának záróeseményére, a török vegán vacsorára! Jelentkezzetek mihamarabb, mert már csak pár hely maradt!

Én pedig beírom a jövő évi naptáramba áprilishoz ezt a vegán fesztivált, nem lenne rossz kilátogatni! 🙂 Ki tart velem?

Bár bőven van még mit bemutatni itthon a török konyhából (ezzel próbálkozom én is a török reggelijeimen és mezedélutánokon), én nagyon örülök, hogy végre van egy büfé, ami mert valami mással is előállni mint a döner! Nincs túlgondolva, nem lesz életetek legkiemelkedőbb gasztronómiai élménye, de mégis egy jó alternatíva, ha valami gyorsat szeretnétek enni normális áron és esetleg még egy kis török hangulatra is vágytok! 🙂